Nagy magyar költőink a szerelemről.

Van szerelem bevallhatatlan,

Vállalt nyugalmad őrzött abban:

te döntöttél ekként magadban

titok legyen. Bevallhatatlan.

(...)

Van szerelem bevallhatatlan,

Vágyol rá- s benned van magadban,

ragyogását rongy alá tapodtad,

magad előtt is letagadtad.

(Baranyi  Ferenc)

Küldöm a szivemet szivedre,

Óráiban borzalomnak,

Hátha mégis odatalál,

Ahol egyetlen helyet kaphat,

Hol tán mégis pihenne.

Be nagyon rettent ez a várás,

Be méltatlan is a mi sorsunk,

Tépett és véres milliók,

Két szép ember, kiket rosszkor vett

Elő a megkivánás.

(Ady Endre)

Végeérhetetlen zokogok veled,

ahogy szoritásod egyre hevesebb,

ahogy ölelésem egyre szorosabb,

egyre boldogabb és boldogtalanabb

(Pilinszky János)

Én az álmod szeretném visszahozni,

Te tán szivembe vágyat oltanál-

Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:

Köztünk a multnak tiltó romja áll.

(Ady Endre)

Ne szóljatok meg olvasók!

Nem pillangókról szól e dal,

kiknél csupán szeszély a csók,

- mert hogy vérük fiatal-

hanem azokról, kik szivét

egyetlen férfi köti le,

számára lettek menedék,

egy jégkor hű tűztengere.

(Jobbágy Károly)

A múltból fölmerül egy pillanat,

Mint óceánból elsüllyedt sziget:

És látom újra  ifjú arcodat,

mikor még másokért nem dobbant szived.

(Vajda János)

Távol orkán már hörögne,

Iszonyú nagyot csattanna,

Az égbolt ketté hasadna

S hullana a kénkőzápor...

Ah pokolkin- kéjes mámor!

És én ezt mind, mind átérzem,

Valahányszor rád emlékezem...

Mégis mindig rád emlékezem!

(Vajda János)

Oldal: Nagy magyar költőink a szerelemről.
Szeretet Mindörökké. - © 2008 - 2024 - orokszeretet.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat